Rólunk
Egy befektetés, amely idővel sokkal több lett befektetésnél.
Valódi sziget, mégis könnyen elérhető Magyarországról. Autóval nagyjából hat óra alatt itt lehetünk, miközben már egészen más világ fogad.
Körülöttünk az Adria. A közelben Zadar történelmi városa és a térség jachtkikötői. A sziget közel 30 kilométeres útvonalon körbejárható, kerékpárral is felfedezhető, és akár Zadarig is eltekerhetünk.
De minket végül nem ezek az adatok győztek meg.
Hanem azok a pillanatok, amelyeket nehéz négyzetméterekben kifejezni.
Télen a havas hegycsúcsokat látjuk a túlparton, miközben Viren pálmafák állnak a tenger mellett. Januárban vagy februárban előfordul, hogy 10–13 fokban, napsütésben ülünk a teraszon.
Tavasszal pedig olyan reggelünk is volt, amikor az apartman ablakából nézve delfineket láttunk játszani a tengerben.
Talán túl mesebelinek hangzik.
Pedig pontosan ezért szeretjük.
Vir számunkra nem egy nyári úti cél.
Amióta egyre több időt töltünk itt, rájöttünk, hogy Vir igazi karakterét talán nem is júliusban és augusztusban lehet a legjobban megismerni.
- Hanem akkor, amikor elcsendesedik a sziget.
- Amikor biciklire ülünk.
- Amikor télen kisüt a nap.
- Amikor a főtéren a helyiek ünnepelnek.
- Amikor karácsonykor és szilveszterkor megtelik élettel a település, vagy egy hétvégén zenekar játszik a téren.
Május elsején például az önkormányzat több ezer adag étellel várta az ünneplőket egy egész napos közösségi rendezvényen.
Vir él. Nem csak nyáron.
És ha itt van saját ingatlanod, egy idő után egészen másképp kezdesz gondolkodni róla.
Nem csak az éves hosszú nyaralás helyszíne lesz.
Hanem az a hely, közösség ahová egy rövid hétvégére, hajózásra, pár órara is elindulsz.
Egy helyet végülis a lakosai tesznek otthonná és érdekessé
Talán ez lepett meg bennünket Viren a legjobban.
Az ember először idegenként érkezik. Aztán visszajön. Majd megint visszajön.
És egyszer csak már tudják, mit kérsz.
Az egyik kedvenc történetünk január elején történt. Alig volt turista a szigeten, sok hely zárva tartott.
A Jadrobić étteremben mégis azt mondták nekünk:
„Gyertek vissza holnap reggel. Kinyitunk nektek, és csinálunk reggelit.”
Kinyitni egy éttermet két rántottáért?
Üzletileg biztosan nincs sok értelme.
Emberileg viszont mindent elmond erről a helyről.
Vittünk egy üveg magyar bort egy helyi vállalkozónak. Legközelebb már úgy fogadott bennünket, hogy ő szeretne adni valamit.
A buggykölcsönző tulajdonosa egy alkalommal már azelőtt közölte, hogy kedvezményt ad, mielőtt bármit kérhettünk volna:
„Neked nem ennyi.”
Aztán amikor beültünk a mellette lévő étterembe, előre szólt a pincérnek, hogy nem fizethetünk.
Apróságok.
De talán éppen ezek miatt lesz egy idegen helyből ismerős.
A kedvenc étteremben pedig néhány látogatás után már nem kell elmondani, hogyan kérjük a Šopska salátát.
Tudják.
Hagyma nélkül.
Ezekből a gesztusokból értettük meg igazán, hogy Viren nem egyszerűen ingatlant vettünk.
Kapcsolatunk lett a hellyel.
Ezért építünk
másképp.
01.
Zoltánnak korábban nem volt klasszikus ingatlanfejlesztői múltja.
Talán éppen ezért nem is alakult ki benne az a gondolkodás, hogy egy beruházásnál minden négyzetméterből a lehető legtöbbet kell kihozni.
Sokkal inkább azt a szemléletet hozta magával, ahogyan korábban a saját családja számára építkezett:
ha valamit megépítünk, építsük meg úgy, ahogy magunknak is szeretnénk.
Ez a Twin Adriatic egyik legfontosabb alapelve.
És nem csak egy jól hangzó mondat.
A projektjeinkből saját magunk és a családunk számára is megtartunk ingatlanokat.
Ezért nincs kétféle minőség.
Nincs „saját” lakás és „eladásra készülő” lakás.
Ugyanazokat az elvárásokat támasztjuk mindegyikkel szemben.
.
02.
A minőség nálunk személyes ügy.
Nem szeretnénk minden anyagot és műszaki részletet egy bemutatkozó oldalon felsorolni.
De szeretnénk, ha érthető lenne a gondolkodásunk.
Ezért választunk prémium ajtókat, német fürdőszobai berendezéseket és csaptelepeket, magas minőségű svájci padlóburkolatot és olyan műszaki megoldásokat, amelyeket saját otthonunkban is szívesen használnánk.
És ezért fontos a személyes kontroll is.
Zoltán átlagosan minden második héten ott van Viren.
Végigjárja az építkezéseket. Megnézi a részleteket. Egyeztet a kivitelezőkkel. Ellenőrzi a haladást.
Nem távolról szeretnénk ingatlanokat fejleszteni.
Jelen akarunk lenni abban, amit építünk.
03.
És nem építünk akárhol.
A lokáció tekintetében ugyanolyan szigorúak vagyunk, mint a kivitelezésben.
Nem azért jöttünk Virre, hogy néhány utcával beljebb olcsóbban vásároljunk telket.
A Twin Adriatic projektjeinél közvetlen tengerközeli, kiemelkedő adottságú helyszíneket keresünk.
Olyan ingatlanokat szeretnénk létrehozni, ahol reggel kinézel az ablakon, kiülsz a teraszra, és érzed, miért vagy az Adrián.
Ahol a tenger nem egy marketingmondat, vagy csak egy díszlet.
Hanem körülvesz és eggyé válsz vele.
Ehhez társul a Viren különösen fontos infrastruktúra: projektjeinknél a vezetékes víz és a csatornahálózat is rendelkezésre áll.
Befektetőként érkeztünk.
Tulajdonosként maradtunk.
Talán ez foglalja össze legjobban a Twin Adriatic történetét.
Az első gondolat pénzügyileg teljesen racionális volt.
Egy sikeres vállalkozás után létrejött vagyon egy részét Magyarországon kívül is elhelyezni. Európában gondolkodni. Diverzifikálni.
Vir ennek a gondolkodásnak az egyik eredménye lett.
De közben történt valami, amit az elején nem terveztünk.
Megszerettük a helyet.
- Ezért tartunk meg itt saját ingatlanokat.
- Ezért járunk vissza télen is.
- Ezért ismerjük már az éttermek tulajdonosait.
- Ezért ülünk biciklire és kerüljük meg a szigetet.
- És ezért érdekel bennünket személyesen minden részlet abból, ami itt épül.
